sun-yoga

Kezdetek

A Mély Mosoly Alapítványt, mint közhasznú szervezetet, a Fõvárosi Bíróság 7870. sorszám alatt vette nyilvántartásba 1999. május 25-én.

Azzal a céllal jöttünk létre, hogy tapasztalataink alapján a jelen kor fiataljainak adekvát segítséget tudjunk nyújtani egyéni és társadalmi boldogulásuk érdekében. Nagy és gyors változások történnek hazánkban és szerte a világban, és mondhatjuk, hogy az élet minden területére kiható paradigmaváltás zajlik, ami reményeink szerint békésen fog megtörténni. A mai fiatalok generációja már magában hordja a jövõ szemléletét, azt, amire gyerekkoruk tapasztalatai, élményei tanították. Az Alapítvány szemlélete a pozitív, békés megoldáskeresés a problémákra.


Eddigi tevékenységeink

– 1996-tól csoportos jóga gyakorlás
– Szerepjáték klub, bolhapiac, lemezbörze, nyitott lemezlovas és vizuál műhelyek, tánccsoport, zsonglőr klub létrejöttének segítése (a foglalkozásoknak a Csillaghegyi Banán Klub és a Tan Kapuja Buddhista Főiskola és az Almássy Téri Szabadidő Központ ad otthont)
– 1996., 1998. és 1999. nyarán vízi túra (kb. 20 fő alkalmanként)
– 1996-2002-ig több multimédiás (zene-vetítés-kiállítás) rendezvény szervezése
– 1998. december 24-én a Sallay Bt. 5000 fős jótékonysági ebédjén segítettünk a helyszín (Petőfi Csarnok) megszervezésében és az ünnepi fa beszerzésében, díszítésében
– 1999. elejétől Party Service: A Kék Pont Drogkonzultációs Központ védnöksége alatt elindult a Party Service program, melynek kiépítésében a Mély Mosoly Alapítvány munkatársai is segítettek.
– 1999. április 23.: a Városligetben részt vettünk a „Föld Napja és Csernobil 13 éve” rendezvény lebonyolításában (fő szervező az Energia Klub)
– 1999-től minden évben közreműködünk a „Sportsziget” elnevezésű rendezvényen az „Egészséges Falu” szervezésében, lebonyolításában. a Népstadion területén
– 1999-től 2000-ig zsonglőrklub, bolhapiac, Deep Smile Cafe (vetítés, dj klub), fantasy és társasjáték klub szervezése Csillaghegyen a Banán Klubban
– 2000. februártól állandó heti műsor „Paradigma” néven minden pénteken a ParaRádión (www.pararadio.hu/paradigma )
– 2000. április 23.: „SZEDD ÖSSZE MAGAD” erdőtakarítás a Föld Napja alkalmából. Normafa, Széchenyi-hegy
– 2000. őszétől a nyári szezonok kivételével minden vasárnap Deep Smile Cafe a „Süss Fel Nap”-ban
– 2000. és 2001. nyarán Deep Smile Cafe minden vasárnap Budapesten a „West Balkán”-ban (a Kopaszi gáton)
– 2001. április 22.: „SZEDD ÖSSZE MAGAD” erdőtakarítás a Föld Napja alkalmából. Csillebérc, Farkasvölgy, Normafa
– 2001. augusztus: a „Latcho Drom” ingyenes kisebbségi vándormozi-program beindítása a Nemzeti Kulturális Alap támogatásának segítségével
– 2002. és 2003. nyári szezon idején Deep Smile Cafe minden héten a „Bonsai-Kert”-ben, a Római Parton.
– 2002. április 21.: „SZEDD ÖSSZE MAGAD” erdőtakarítás a Föld Napja alkalmából. Csillebérc, Normafa
– 2002. a „Goabolo” tűzzsonglőr színház zenés előadásainak támogatása a Nemzeti Kultúrális Alap pályázati kiírásának segítségével (Mu Színház, Ambient Fesztivál, stb.)
– 2003. március – „Futó utca” fotókiállítás a Corvin közben
– 2003. május 4-én „SZEDD ÖSSZE MAGAD” erdőtakarítás a Föld Napja alkalmából. Széchenyi-hegy, Normafa
– 2004. szeptember-október: a „Latcho Drom” ingyenes kisebbségi vándormozi-program újabb körútja
– 2003. június – december : szaktanácsadás és közreműködés a www.junkiemonkey.hu drogprevenciós internetoldal elkészítésében.
– 2003. augusztus: közreműködés a Sziget Fesztiválon a Civil Falu területén, fotókiállítás az erdőtakarításokról, szemétszobrok készítése (pld. a 3 méteres PET palack Kistehén )
– 2004. április 25.: „SZEDD ÖSSZE MAGAD” erdőtakarítás a Föld Napja alkalmából. Csillebérc, Normafa
– 2004. május-október: a „Latcho Drom” ingyenes kisebbségi vándormozi-program folyamatos működtetése a Fény-Árnyék Művészeti Egyesület, és a Magyar Mozgókép Alapítvány segítségével
– 2004. Polgári szolgálatos katona fiatalok foglalkoztatása különféle kultúra archiváló feladatokra
– 2004-2011. Különféle drogprevenciós pályázatok lebonyolítása rendezvényeken
– 2005-től rendszeres közreműködés az évente egyszer a világ minden pontján ugyanabban az időben tartott “Earth Dance” jótékonysági tömegrendezvényre
– 2012. Csobánkapuszta területén a minimum 10 évre tervezett közösségépítő és település-rehabilitációs projekt kezdete
– 2013. Rózsa és fűzfa ültetés megszervezése és lebonyolítása Bercelen a község parkjaiban és közterületein
– 2014. Diófa és gesztenyefa ültetés megszervezése és lebonyolítása Ordaspuszta település közterületén
– 2014. A “Berceli Kézműves és Bio Piac” ingyenes közösségi termelői vásár heti megrendezése a Berceli Tájházban
– 2015. A “Csobánkapuszta Összművészeti Befogadó Tér” közösségépítő programunk indítása
– 2015. A “Solar United Natives” nemzetközi ‘új-tudatos’ közösségépítő programunk indítása
– 2015.  A “Solar United Natives” projekt tagjai számára Nyári Találkozó szervezése
– 2015. A “Gyüttment Fesztivál” szervezésének és lebonyolításának támogatása a Fiatalok a Magyar Vidékért alapítvánnyal
– 2015. A “WinterSUN” karácsonyi rendezvény szervezése és lebonyolítása
– 2016. “Családi Nap Csobánkapusztán” három napos ingyenes rendezvény szervezése és lebonyolítása
– 2016. A “Solar United Natives” projekt tagjai és más érdeklődők számára a 2. Nyári Találkozó szervezése és lebonyolítása
– 2016. A “WinterSUN” karácsonyi rendezvény szervezése és lebonyolítása


csobanka-fire