Tevékenységek és pénzügyek

2017

2017-ben a helyi közösséget és SUN tagokat is bevonva, sokkal óvatosabban terveztünk és gazdálkodtunk. A fellépők nagy többsége ingyen jött, sőt volt aki útiköltséget sem kért. Jóbarátok jöttek önkéntesen segíteni, művészek ajánlották fel alkotásaikat.

Ez a sok jó energia tehette lehetővé, hogy bár a bevételi oldalon ez volt az eddigi legrosszabb időszak, mégis jó hangulatban sikerült pénzügyi veszteség nélkül zárni az évet, sőt a terület is fejlődött, vagy legalább karbantartva volt.

Jegyeladásból több mint 12 millió Ft, tagságikból és adományokból kb 5 millió Ft érkezett, és mégis ezzel a kevesebb mint 20 millió forinttal sikerült jelentős mínusz nélkül zárni az évet. Hurrá!

2016

A közösségi tér Csobánkapusztán sokat fejlődött ebben az évben, a vízrendszer bővítve és fejlesztve lett, az odavezető utak lekövezve és javítva, kisebb épületek készültek, fákat ültettünk. A kisebb események mellett (Családi hétvége, Anasztázia olvasói találkozó) ismét megrendezésre került a „S.U.N. fesztivál”, a tagok nyári találkozója, és a „Gyüttment Fesztivál” is. Év végén kiadtunk egy promóciós válogatás CD-t a zenei tehetségkutató nyerteseinek felvételeiből.

Az előző évben a projekt elindulására összegyűlt közel 30 millió forint adományból gazdálkodtunk, és zártkörű volt a tagok találkozója. 2016-ban ezen változtattunk, és nyár elejétől árultunk már fesztivál jegyeket is, ahonnét a vártnál kevesebb, összesen 8 millió Ft körüli összeg folyt be.

Tagságikból és adományokból a teljes 2016. évben további 22 millió forint érkezett, így összesen kb 30 millió forintból gazdálkodhattunk – sajnos deficittel, ami non-profit civil szervezetként a létezésünket sodorta veszélybe.

Az alapítvány megmentésére szervezett pénzgyűjtő kampányból bejövő 1,6 millió Ft adomány, és az előző években a családtagoktól és barátoktól összesen kapott több millió Ft személyes kölcsön nélkül nem tudtuk volna tovább folytatni.

A 2016-os év nagy tanulságai a pénzügyi óvatosság, és az egymásra figyelés felelőssége, hogy ne sérüljön senki és semmi a közös munkában.

2015

Az „Új tudatos közösség Csobánkapusztán” projekt első éve. Az interneten és nemzetközi magazinokban kitett felhívás hatására több mint ezer ember csatlakozott a kezdeményezéshez, sőt sokan nagyobb összegű adománnyal, vagy önkéntes munkával támogattak minket. A hasonló nemzetközi közösségek felé történő nyitással értékes tudást és friss energiákat csatornáztunk be, illetve a környezetvédelem és közösségi önszabályozás területén sokkal előrehaladottabb országokból sikerült támogatókat nyernünk rögtön a projekt indulásának elején.

A projekt induló nyelve jellemzően az angol volt, de a fontosabb bejelentések, illetve az “Új tudatos közösség” tagsági szabályzatát és a “Zöld preambullum” anyagát magyar nyelven is elérhetővé tettük. A hazai érdeklődők és a környéken élő helyi lakosok bevonásában a Fiatalok a Magyar Vidékért alapítvány és a környező települések önkormányzatai voltak fő partnereink. A promócióra és a nyári találkozóval kapcsolatos produkciós feladatok előkészítésére egy külsős céget kértünk fel, mely cég aztán a találkozó lebonyolításától visszalépett.

A „S.U.N.” találkozó végül július 20-27. között, zártkörűen 1000 fő alatt és bizonyos program elemeket és résztvevőket lemondva, közösségi szervezésben került megrendezésre. Sajnos a rendezvény veszteséges lett, amit a kapott kölcsönök és adományok nélkül nem tudtunk volna kifizetni. Ezúton is köszönjük nekik!

Augusztus végén a Fiatalok a Magyar Vidékért alapítvány szervezésében megrendezésre kerül a „Gyüttment Fesztivál”, egy a vidékre költözést népszerűsítő, oktató-kulturális 4 napos esemény, ahol még több nyitott gondolkodású emberrel és szervezettel kerültünk kapcsolatba.

A projekt első évének eredménye, hogy a kitűzött célok a hasonló gondolkodású emberek figyelmét keltették fel, már most látszik, hogy mind a támogatók, mind a projektben résztvevők nyitottak egy ‘környezet-tudatos’ új közösség létrehozására és aktív formálására. A terület tavasztól őszig volt csak látogatható az utak állapota és az infrastruktúra hiánya miatt, de a tagok egy kisebb csoportja szinte az egész évben jelen volt tevékenyen, illetve az online felületeken is egész évben nagy aktivitást tapasztalhattunk.

Csobánkapuszta fizikai rehabilitációja tavasszal a területet kitisztításával kezdődött, ezután a közösségi kertek kerültek kialakításra. Fatüzelésű búbos kemencével felszerelt fedett közösségi konyha lett az élet központja, ahol a közösségi kertben termett bio növényekből az érdeklődők egészséges ételek hagyományos elkészítését tanulhatták meg. A konyhában lévő eszközök nagy részét tagok adományozták, és mindenki önkéntes alapon munkával, terménnyel vagy pénzzel járult hozzá a közösség nyári életéhez.

A gyógyításra és egészségmegőrzésre egy külön részt választottunk le a völgy távolabbi de csendesebb részén, ezen a helyen történik minden spirituális és testi-szellemi rehabilitációs tevékenység. Jurta sátrak állítottunk fel fűthető ideiglenes programhelyszínként, és egy tűz oltár is készült. A 4 elem (tűz, víz, levegő, föld) egyensúlyát figyelembe véve lett kialakítva a terület.

A teljes közösségi tér infrastruktúrájának kialakítására nem volt lehetőségünk, ezért ideiglenes rendszerekkel oldottuk meg a víz és energia ellátást. A területen fellelhető kutakból egy csővezeték-rendszeren a vizet a terület magasabb pontjan felállított ballonokba szivattyúztuk, ahonnan a konyhát, a csaptelepekkel felszerelt vízpontokat és a zuhanyzót láttuk el.

A kútvizet bevizsgáltattuk, és szerencsére ivóvíz minősítést kapott. Az áram ellátást nagyrészt generátorokkal tudtuk csak megoldani, kivéve a közösségi konyhát ellátó kis napelem rendszert. Faforgáccsal működő komposzt toalettek készültek, és az egyéb szerves anyagok komposztálására is több különböző terület került kialakításra. A zuhanyzókban keletkezett szürke-vizet gyökérzónás zárt ülepítő medencékben kezeltük.

A keletkező szemét szelektív gyűjtésében a területileg illetékes hulladék kezelő volt segítő partnerünk, az eldugott és nehezen megközelíthető helyszín ellenére lelkiismeretesen gondoskodtak a szelektív konténerek kihelyezéséről és rendszeres cseréjéről.

2014

Terveink előkészítésének utolsó fázisában elkezdtük megalkotni Csobánkapuszta fejlesztési tervét, valamint kidolgozni az új tudatos közösség életre hívásának módját, melyet világtalálkozók lebonyolításával tervezünk elősegíteni. A világtalálkozó lehet szellemi bázisa az új tudatos közösségnek, és képezheti terveink forrásának alapját.

Előkészítettük a Csobánkapuszta projekt lebonyolításának hosszú távú terveit. Ez a terv lefekteti a csobánkapusztai közösség alapjait, és a programok tematikáit. Elképzelésünk szerint 2015 első negyedévében megkezdjük a program lebonyolítását. Alapvetésünk, hogy a munkát a közösség tagjainak véleménye felé nyitottan, transzpanens módon végezzük.

Ordaspuszta település közterületén diófákat és gesztenyefákat ültettünk a Fiatalok a Magyar Vidékért Alapítvánnyal közösen.

“Berceli Kézműves és Bio Piac” néven ingyenes (nincs stand díj) közösségi termelői vásárt indítottunk, kézműves programokkal a Berceli Tájházban.

2013

Felismertük, hogy a politikai és vallási semlegességgel, ténylegesen tiszta átlátható megoldásokkal valósítható meg alapítványunk célja. Egy új tudatos közösség életre hívásának feltétele lehet az a közös cél, melyet alapítványunk memorandumában fogalmazott meg. A közös cél elérése érdekében a közösségi tér és az ide szervezett találkozók, rendezvények, oktatások szervezését készítjük elő.

A területre időközben szerveződött nemzetközi fesztivál jó lehetőséget kínál a nemzetközi kapcsolatok kiépítésére. Elkezdtük feltérképezni az ideális alapítványi program-tematika lehetséges irányait, a kommunikáció módját, és a lehetséges helyszíneket. Helyszínként továbbra is az érintetlen Csobánkapuszta tűnik a legígéretesebbnek, mert földrajzi és természetrajzi fekvése egyedülálló.

A Berceli Önkormányzattal közösen rózsa és fűzfa ültetést szerveztünk a község parkjaiban és közterületein.

2012

Több ülésen vitattuk meg, milyen irányokban érdemes alapítványunk céljait a legteljesebb módon elvégezni. Arra jutottunk, hogy hazánkban kevesen vagyunk, akik komolyan gondolják, hogy képesek lehetünk közös erővel megfékezni a világban zajló ártó folyamatokat. Ezért szükségesnek éreztük, hogy nemzetközi példákat tanulmányozzunk, és az ebben a kérdésben eredményeket produkáló társaságokat és szervezeteket felkeressük (BOOM, Portugália).

A nemzetközi környezettanulmányunk során törekedtünk arra, hogy vallási és politikai értelemben semleges partnereket és példákat keressünk. Két igazán jó kezdeményezésre leltünk: az olaszországi Damanhur, és az indiai Auroville, és ezek további tanulmányozása mellett döntöttünk, illetve egy olyan hely keresését kezdtük meg, ahová megfelelően adoptálható ezeknek a külföldi példáknak a szellemisége és működési elvei.

Év végén rátaláltunk Csobánkapusztára, és a terület tulajdonosával egy minimum 10 évre szóló megállapodást kötöttünk. Célunk az egykor lakott településrész alapítványi gondozásba vétele, és a terület környezetbarát rehabilitálása.

2011

Egy drogprevenciós pályázat lebonyolításában segítettünk, a nyert 100 ezer forintot az Ozora fesztiválon ivóvíz osztására fordítottuk. A kézműves és gyógyító programok szervezésében is közreműködtünk, ebben az évben utoljára.

2008 – 2010

A kuratóriumi elnök külföldi tartózkodása miatt érdemi tevékenység nem történt.

2007

A Pararadio bezárásával a „Paradigma” műsor is megszűnt.

A kuratóriumi elnök külföldi tartózkodása miatt ebben az évben érdemi tevékenység már nem volt.

2006

„Paradigma” rádióműsorunk történetének legizgalmasabb interjú alanyát fogadta: László Ervin, a paradigma váltás folyamatait évtizedekkel korábban megjövendölő világhírű tudósa volt stúdiónk vendége decemberben. Szép évzáró :)

2005

Egyre több zenével és kevesebb interjúval, illetve kéthetente angol nyelvű műsorral folytattuk „Paradigma” műsorunkat.

Május:  a „Latcho Drom” ingyenes kisebbségi vándormozi-program folyamatos működtetése átkerül a Fény-Árnyék Mûvészeti Egyesület gondozásába, a Magyar Mozgókép Alapítvány segítségével. Az eddigi utakból film és könyv is készült.

2004

Sok zenével és izgalmas témákkal folytattuk „Paradigma” rádióműsorunkat.

Április 25.: Az utolsó általunk szervezett „Szedd össze magad” erdőtakarítás a Föld Napja alkalmából. Csillebérc, Normafa. Az eddigi legnagyobb siker amit elkönyvelhetünk: a kezdeményezésből országos program lett „TeSzedd!” néven a Földművelésügyi Minisztérium jóvoltából. Ekkora sikert sose reméltünk!

Szeptember-október: a „Latcho Drom” ingyenes kisebbségi vándormozi-program újabb körútra indult. Az eddigi utakból film készült.

Az alapítvány, hogy támogassa a békés megoldást keresőket, elkezdett polgári szolgálatos katona fiatalokat foglalkoztatni különféle feladatokra.

2003

„Paradigma” rádióműsorunkat egyik legkülönlegesebb vendége talán Marshall B. Rosenberg volt, aki az erőszakmentes kommunikáció világhírű tudósa, és békés tudományával komoly válsághelyzeteket oldott meg szerte a világon, akár háborúban álló törzsek és országok között is. Rendkívül érdekes interjú volt, sajnos ma már nem elérhető online.

Március: „Futó utca” fotókiállítás a Corvin közben. A művészi fotók a VII. kerületti gettó közepén élők saját hétköznapi pillanatairól szóltak.

Május: „Szedd össze magad” erdõtakarítás a Föld Napja alkalmából. Széchenyi-hegy, Normafa. A program újabb sikere, hogy a helyi lakosok önálló szervezésben készültek, hogy csatlakozzanak a takarításhoz!

Június – december: tanácsadás a „Junkiemonkey.hu” drogprevenciós internetoldal elkészítésében az Északi Támpont Egyesületnél.

Augusztus: közreműködtünk a Civil Falu programjaiban a Sziget Fesztiválon. Emellett vittünk egy fotókiállítást az eddigi erdőtakarításokról, és szemétszobrokat is készítettünk (pld. a 3 méteres PET palack Kistehenet)

A nyári szezon idején szerveztünk még pár Deep Smile Cafe-t a „Bonsai-Kert”-ben, de aztán a hely megszűnésével mi is egy darabig csak alkalmi rendezvényeket szerveztünk.

2002

Januárban az előző évet zárva kiadtuk első zenei CD válogatásunkat. A művészek tehetséges underground amatőr zenészek, akiket a CD megjelenésével is szerettünk volna promotálni.

„Paradigma” rádióadás szerkesztésébe Andrew Singer, a Budapesten élő amerikai költő-filozófus, a „TRAFIKA” amerikai művészeti alapítvány képviselője is beszáll, tovább színesítve a műsort.

Április 21.: „Szedd össze magad” erdőtakarítás a Föld Napja alkalmából. Csillebérc, Normafa.  Ezúttal is támogatott a XII. kerületi Önkormányzat, a kapott 100 ezer forintból kesztyűket, szemetes zsákokat, és élelmet vásároltunk. A résztvevők ingyen vegetáriánus ételt kaptak, és nap végén a megmaradt ételt egy hajléktalan szállóra vittük.

A „Goabolo” tűzzsonglőr színház több zenés előadását is támogattuk a Nemzeti Kultúrális Alap pályázati kiírásának segítségével (Mu Színház, Ambient Fesztivál, Bárka Színház)

A West Balkán költözése miatt a nyári szezon idején a Deep Smile Cafe a „Bonsai-Kert”-ben, a Római Parton került megrendezésre.

2001

„Paradigma” rádióműsorunk sikeresen fut, zenei szerkesztő Oleg, a riportokat Madarász Csabi és Karádi Robi készíti.

Szedd össze magad! Április 22-én újabb helyszínekkel bővítettük a Föld Napja alkalmából szervezett önkéntes erdőtakarítás programunkat. Normafa mellett Csillebércen és Farkasvölgyben is rengeteg szemetet szedtünk össze. Más szervezetek is csatlakoztak (pld a Rügyecskék Alapítvány) az akcióhoz, és természetesen az ingyen vegetáriánus étel és esti tábortűz sem maradhatott el. Az Önkormányzat nem csak a szemét elszállításában volt partnerünk, hanem anyagilag is támogatta az eseményt. A kapott 100 ezer forintból a Baumax-ban kedvezményes áron kesztyűket és erős nagy szemetes zsákokat vásároltunk.

Harmadszor is sikeresen közreműködünk a „Sportsziget” elnevezésű rendezvényen. Feladatunk az „Egészséges Falu” szervezése és lebonyolítása.

A „West Balkán”-ban és a „Süss Fel Nap”-ban hetente megrendezett Deep Smile Cafe is egyre sikeresebben fut, és a vasárnapi dátum ellenére sok új embert vonzott be.

Augusztusban elindul a „Latcho Drom” ingyenes kisebbségi vándormozi-program a Nemzeti Kulturális Alap támogatásának segítségével.

2000

Az alapítvány bejegyzésének az éve! Hurrá, hivatalosan is elindultunk!

Ugyanígy a Budai Várban található C3 Kulturális és Kommunikációs Központban is elindult egy állandó heti online műsorunk minden pénteken „Paradigma” néven a ParaRádión (www.pararadio.hu).

Április 23. Normafa, Széchenyi-hegy: az első „Szedd össze magad” erdőtakarítás, amit szerveztünk a Föld Napja alkalmából. A nap végén a résztvevőknek ingyen bogrács vegetáriánus ételt is adtunk, és dobolással énekléssel zártuk a dolgos napot. A szemét elszállításában a XII. kerületi Önkormányzat volt partnerünk. A megmaradt ételt egy hajléktalan szállóra vittük.

Másodszor is sikeresen közreműködünk a „Sportsziget” elnevezésű rendezvényen. Feladatunk az „Egészséges Falu” szervezése és lebonyolítása.

A vasárnaponként tartott Deep Smile Cafe új helyre költözött: nyáron a Kopaszi gáton a „West Balkán”-ban, nyári szezonok kivételével pedig a  belvárosi „Süss Fel Nap” klubban került megrendezésre.

1999

Az alapítvány alapító okiratát átdolgozta dr. Pelle Andrea ügyvéd (Társaság a Szabadságjogokért), és újra beadtuk a bejegyzési kérelmünket a Bíróságra. Az eddigi tapasztalataink alapján már kevesebb embert (7) jelöltünk a kuratóriumba, a könnyebb és gyorsabb döntéshozatal érdekében.

A kezdő gyűléseink megihlették zsonglőr barátainkat is, és megalapították a Magyar Zsonglőr Egyesületet.

1999. április 23-án a Városligetben részt vettünk a „Föld Napja és Csernobil 13 éve” rendezvény lebonyolításában (fő szervező az Energia Klub), ahol a Balkán államok amerikai bombázása ellen is tiltakoztunk.

Ez az első év, hogy aktívan közreműködünk a „Sportsziget” elnevezésű rendezvényen a Népstadion területén. Feladatunk az „Egészséges Falu” helyszínének és programjának szervezése és lebonyolítása.

A Kék Pont Drogkonzultációs Központ védnöksége alatt elindult a Party Service program, melynek kiépítésében a Mély Mosoly Alapítvány munkatársai is segítettek.

Ebben az évben már heti rendszerességgel szervezünk Csillaghegyen a Banán Klubban ingyenes zsonglőr oktatást, bolhapiacot, Deep Smile Cafe-t (vetítés és dj klub), fantasy és társasjáték klubot. Az alapítvány tagjai heti rendszerességgel összegyűltek vagy itt, vagy egy budai ház pincéjében.

Még régebben

Megszületett a gondolat… És bár az alapítvány bejegyzése az első körben formai okokból nem sikerült, a csapat mégis nagy lelkesedéssel kezdett közösen tevékenykedni.

Induló projektek: csoportos jóga gyakorlás, szerepjáték klub, bolhapiac, lemezbörze, nyitott lemezlovas és vizuál műhely, multimédiás (zene-vetítés-kiállítás) rendezvények szervezése, zsonglőr klub létrejöttének segítése. A foglalkozásoknak a Tan Kapuja Buddhista Főiskola, a Csillaghegyi Banán Klub, és az Almássy Téri Szabadidő Központ adott otthont.

1998. december 24-én karácsonykor egy 5000 fős jótékonysági ebéden segítettünk a helyszín (Petőfi Csarnok) megszervezésében és az ünnepi fa beszerzésében, díszítésében.

Elindítottunk a Tabán oldalában szerdánként egy szabadtéri ingyenes zsonglőr klubot, ami az évek alatt egy ismert városi közösségi találka hellyé nőtte ki magát, alkalmanként több száz emberrel, dobosokkal, zenészekkel.

A vidáman és jó célokért végzett közös munka egy nagy csapatot hozott össze, akik lelkesen támogatták az alapítvány megalakítását is.

Az első kuratóriumban még 15 ember lett volna!


csobankapuszta-sun